2010. november 9., kedd

Svédországból...

Azt megfigyeltem, hogy Svédországból mindig sok, szép gyári állapotú régi autó kerül elő. Okát nem tudom, de ez jó. Elég sok bogár van ezek között az autók között, ahogy a külföldi fórumokat olvasgattam. Íme egy aktuális példány. A hirdetés körülbelül így szól:

Eladó egy 1955-ös, gyári állapotú, fekete bogár, 30 lóerős eredeti motorral. 112 ezer kilométerrel, második tulajdonostól. Régóta állt egy pajtában, hátul sérült, de több javító elem és alkatrész is jár hozzá.


Ugyan nem tér ki arra, hogy a sérülés következtében komolyan sérült volna akár a futómű vagy a motor, de van esély rá, hogy a motor épen maradt.


Egészen gyárinak tűnik minden tekintetben, nem az a gányolt fajta, mint akár az enyém, vagy sok más európai ovál.


Az egyik kis lámpa és a motorháztető is sérült, ami helyett új kell, ezek bár drágák, de aki ilyen bogarat vesz, az úgyis teljesen felújítja, így ez a sérülés talán nem tragikus.


A kocsihoz járó alkatrészek. Nem sok, nem annyira értékesek, de két sárvédő sem olcsó dolog ma már.


A legjobban nem írtam még, 2500 Euro az ára. Ez durván 680 ezer Forint, ami nem kevés, de nem is sok egy ilyen gyári, és jó állapotú oválért. Biztos lenne munka vele, nem csak a sérülés miatt, de ennyit bőven megérne...csak túl messze van, ez az egyetlen baja.

2 megjegyzés:

  1. Hello Érdekelne a gépi munka ? Mondd meg, hol van , köszönhetően az e-mail gnerecords@gnerecords.com

    VálaszTörlés
  2. Hello Érdekelne a gépi munka ? Mondd meg, hol van , köszönhetően az e-mail gnerecords@gnerecords.com

    VálaszTörlés