2012. március 1., csütörtök

Apróságok 2.

Nagyon sok olyan apró dolog van, amiket most fedezek fel igazán. Eddig valahogy nem foglalkoztam velük eleget. Kicsit hozzá szoktam ahhoz, hogy van egy szép autóm, amihez nem szívesen nyúltam, nehogy kárt okozzak benne, de mivel ez az ovál nem "szép", legalábbis állapotilag nem csilli-villi, így ehhez bátrabban nyúlok, ha valamit cserélni kell, persze a tudásomhoz megfelelő műveletekre gondolok leginkább.

A kilincs sajnos nem volt jó, nem volt se kulcs hozzá, ráadásul valami gubanc is volt vele, így mindenképp akartam újat. Lett is egy utángyártott darab, ami gyönyörű és egyáltalán nem olyan gagyi, mint sokan mondják. De idő közben úgy alakult, hogy meglett a kulcs is az eredetihez, vagyis gyanítom, hogy az lehet, mivel kipróbálni sajnos nem lehet, mert valami hiányzik a kilincsből. Remélem az eredeti vissza kerülhet, ez pedig vissza dobozba. Körülbelül 5 percet volt a kocsin, végső esetben szerelem csak fel.


Az emblémát sem piszkáltam eddig, mivel nagyon egyedi gyártmánynak tűnt, de szétszedve kiderült, hogy az eredeti embléma, minden füle megvan, ami szerencsés nagyon, viszont át lett festve, kifúrva és csavarral rögzítve, s alá egy műbőr szerű alátét téve. Külföldi oldalakon szép számmal van ilyen embléma, de talán ezt is ki lehet javítani és szép állapotú lehet...erre is sor fog kerülni hamarosan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése